Robotgyerek - A világ megmentve
Forgatókönyv 2011.
“Az emberi faj kihalását veszélyeztető tényezők, pl. az Ózonréteg kilukadása vagy a környező országok gyárai által kibocsátott széndioxid tömege megnőtt, ezért az ember veszélyeztetett faj.”
2090. Januárjában egy igen csak érdekes dolgokat, és egyben gondokat is hozott az élet. Az MDA kutatásai szerint, a földet veszély fenyegeti. Azért, mert egy eddig ismeretlen gyárból, olyan anyag ömlik ki a föld felszínére, amely néhány év múlva felolvassza a föld feszínét. Ezt az anyagot, néhány nap múlva, egy gonosz tudós felhasználja a föld ellen. A tudós nagyravágyóan küzd azért, hogy a földnek baja essen, és elpusztuljon örökre. De ekkor a tudósoknak nagyszerű ötletük támad: Készítenek egy olyan robotot, amely a Mesterséges Intelligencia egyik új fajába tartozik a Development Inteligence (Fejlődő Intelligencia) csoportjába. Azaz a robot később tud majd növekedni is. A robot egy új eszközt kap, jeladóval lesz felszerelve. A robotot a készítők, vagyis az MDA azaz a Mesterséges Droid Alakulat egy új eddig ismeretlen emberré formázzák, egy kisfiúvá. A nevét, egy régi filmből szerzik, amely 2001-ben sikert aratott. Mikor elkészül a tesztelés is, próbaútra bocsájtja a cég. A próbaút során, egy kis gond akad “David” rendszerével, mert az út felén kikapcsol. A javítórobot a helyszínre siet, de akkor még nem tudja, mit tartogat a jövő a kisfiú számára. A javítórobot “David”- et beviszi az MDA műhelyébe, de ott ismét érdekes dolgok történnek. (egy hónappal később)
“David” egy eddig ismeretlen ok miatt, elkezd érdekes dolgokat mondani.
A példamondatok amiket beléprogramoztak, kitörlődnek. “David” önállósító programja beindul, és elkezdődik a tesztprogram, amely megmutatja hogy “David” képes-e megmenteni a földet. A tesztprogram lefutott, de “David” nem érti a nyelvet, ezért egy új programot tesztelnek a kisfiún. Öt hónap elteltével ismét újraindítják a tesztelést. A programozók mindent rendben találnak. - “David” kész a küldetés végrehajtására. Másnap elindítják a David Roid világmegmentő projektet, és “David” - et útnak indítják a föld megmentésére. - Davidnek az elindulást követően adnak egy vadonatúj programcsoportot, a kezelhetőség érdekében. A külső irányítókonzol tesztelése rendben van. A programcsoport irányíthatóvá vált - David kézi irányítást kaphat. David az út során sok mindennel találkozik, köztük egy kislányt ismer meg.
David - nek megtetszik a lány, és beleszeret, csakhogy ezt a programot nem programozták belé. Az MDA - nak nem tűnik fel a változás. David tovább folytatja útját, amiben újdonsült társa segíti, egy kronológiai társ, aki valójában az unokanővére a robotfiúnak. A lány nem tudja, hogy a fiút ismeri és hogy, az unokanővére. A két ORGA egy helyen nem nagyon fér meg, bár nem lehet tudni mi lehet abból ha David - nek féltékenységi rohama lesz. A bekötetett kamerák képeit közben a gonosz tudós nézegeti, de nem gondolja hogy az a szelíd kisfiú akit a képeken lát egy robot. De hirtelen betörik az ajtót, és a párbaj első fele megkezdődik. A robotfiúról sajnos a tudós még nem hallott, de mikor jelezte a biztonsági rendszer, hogy egy ismeretlen gép típus tartózkodik az épültben nagyon megrémül. David meglöki társát, és egy asztalt dob az egyik gép fölé. A tudós nem érti mit akar tőle a kisfiú, így hát hagyja hagy törje össze a gépeket, de mikor a vegyi anyag raktározó gombjához ér, a tudós félrelöki onnan. A tudós, nem érti mit ért a kissrác azon, hogy mit gondol az MDA. A találomra kiderült kisfiú, félve nézte a tudóst, de ki tudta volna hogy az ember akit a szemében lát, egy gonosz. A tudós egyszer csak hozzászól. David, mivel nem érti a mondatot nem tud válaszolni a gonosz tudósnak. Másnap elmennek együtt a tudóshoz, és megkérdezik a tegnapi esetről, de a tudós nem emlékszik semmire, mert az egyik gép kitörölte az emlékeit. David újra megkérdezi, de megint nem válaszol. A tudósnak kezd derengeni a dolog, de nem hagyja magát, ezért a kis David ismét bevet egy újabb trükköt. Felemeli az egyik asztalt, és egy perc alatt porrá zúzza. A tudósnak ebben a pillanatban megjönnek az emlékei is. Mivel David tudja mit tett a tudós, kérdezgeti a laborról, ahol a vegyi anyagot tárolja, de a tudós némán hallgat. David unokanővére megfogja David kezét, és egy gombot nyom be a tenyerébe.… A kislány félve nézi a tudóst aki azóta arra készül, hogy megölje magát. A hírről azóta egész Magyarország hallott, de nem gondolták volna, hogy egy robotfiú fogja megmenteni a világot. Az MDA kitalált egy jó módszert, hogyan semmisítsék meg a gyárat. David-et visszahívják a bázisra, és egy bombát helyeznek el a kisfiún. Ezután David visszamegy a tetteshez, aki arra kényszeríti a kisfiút hogy vesse le a ruháit, de a kis David ezt nem teszi meg, ezért a tudós elkezdi pofozni. David eközben leáll és nem tudják bekapcsolni a kisfiút. A tudós azt hiszi hogy a kissrác meghalt, és elkezdi a szívmasszázst a kisfiún, de ekkor észreveszi a vasat a kezében. A tudós azonnal rájön, hogy az új David akcióban van benne, de ekkor David előveszi a 120 lövéses atomfegyvert és 2 lövéssel megöli. Az mdások berohannak Davidhez, és pár óra múlva sikerül leállítani a vegyi bombát, ami az egész földet elpusztította volna.
UTR -
David az egyetlen olyan robot akit arra képeztek ki, hogy megmentse a világot a vegyi katasztrófáktól.
David a Mesterséges Intelligencia egyik új fajtáját hódította meg, a Fejlődő Intelligenciát.
A kis robotsrác különdíjat kapott az MDA robotalkotói versenyén.
A világ megmentésért küzdő dolgozók akik létrehozták e szelíd kis lényt, nagy köszönetet érdemelnek az emberi fajtól.
A következő természeti csapás a világvége, amelyet a mai emberi faj már nem vesz komolyan.
A világvégét 6002-re írták ki.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.
► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!
mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu
2. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu
3. Medencefűtés
► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.
medencefutes.hupont.hu
4. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!
► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.
malyiszallas.hupont.hu
5. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
6. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés
► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.
munkaeroberles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
5. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
9. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
11. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
12. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
13. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
14. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
15. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
16. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
17. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
18. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
19. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
20. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
21. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
22. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
23. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
24. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
25. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
28. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
29. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
30. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
31. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
32. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
33. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
34. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
35. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
36. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
37. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
38. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
39. Építészeti üveg Üvegcsempe Üvegtégla Savmaratott üveg Tükör-mintás üveg
► Savmart üveg Savmaratott tükörüveg Titán'tükör Festett üvegek Üvegburkolat Email: uvegaru@gmail.com
epiteszeti-uveg-butor.hupont.hu
40. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
41. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
42. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
43. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
44. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
48. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
49. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
50. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
51. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
52. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
53. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
54. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
55. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
56. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
57. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
58. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
59. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz
staroknapjai.hupont.hu
61. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
62. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
63. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu
64. Neoterra
► A régi nevelde folytatása.
neoterra.hupont.hu
65. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
68. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
69. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
70. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
71. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)
► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D
dalmushonlapja.hupont.hu
72. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából
► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...
countess.hupont.hu
73. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
74. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
75. Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából
► Néha elragadnak az érzések, gondolatok: boldogság, öröm, fájdalom, szeretet, szerelem, büszkeség, hitvallás. Érzelmeidet ritmikus dallamba szövöd magad és mások örömére. Fogadd hát nagy szeretettel őket!
verseloerintes.hupont.hu